Diseri Dóra visszaemlékezése

1993-2001-ig voltam a Somogyszobi Általános Iskola tanulója. Középiskolai tanulmányaimat a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium német speciális tagozatán végeztem. Jelenleg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának másodéves esztétika-kommunikáció szakos hallgatója vagyok.

Az, hogy egy falusi iskolában tanultam, soha nem jelentett számomra hátrányt. Persze, sokszor találkoztam az előítélettel, hogy: „faluról jöttél”, de ez belőlem mindig is „csakazértis”-reakciót váltott ki, amely által előre tudtam lépni, meglepetést okozva a sztereotip embereknek. Főleg itt, Budapesten érzem, hogy előnyt jelent az a „más” gondolkodásmód, amit otthonról hoztam magammal. Mert egy jó iskolában nemcsak a tananyagot sajátíthatod el, hanem emberséget is tanulsz. Nekünk az általános iskola nemcsak egy intézmény volt, ahová muszájból mentünk el minden egyes hétköznap, hanem valóban a „második otthonunk”. Osztálytársaimmal óvodás korunk óta ismertük egymást, együtt nőttünk fel, együtt voltunk elsőáldozók, együtt ballagtunk át az iskolába, és együtt is ballagtunk el onnan. Megtanultuk, mi az, hogy közösség, mi az, hogy számíthatunk a másikra. Tanáraink közvetlenek, segítőkészek voltak, ők valóban kiérdemelték a nevelő, s nemcsak a tanár terminust.

Az, hogy kis létszámú osztály voltunk, egy városi iskola számára elérhetetlen előny. Mindenki számára biztosítva volt az egyéni kibontakozás lehetősége, soha nem féltünk kérdezni, mert tudtuk, van idő a válaszra. Mindenki számított, nem csak egy voltál a sok közül, hanem te, Te voltál: az iskolában mindenki ismert mindenkit. A mi osztályunk számára különösen a Talpraesett úttörő és a Sulirádió jelentett nagyon sokat. Azzal, hogy kreativitást, gondolkodást igénylő feladatok megoldásait bízták ránk, megtanultuk, mi az, hogy felelősség, határidő, közösségi munka. Megtanultunk nem csak az orrunkig látni: a Sulirádióban híreket mondtunk, állandóan műsorokat készítettünk, volt Diákszáj (Friderikusz után szabadon), Desszert (Kepes után szabadon), ünnepi megemlékezések, összeállítások, játékok, slágerlista stb.  A rádió stúdiójából szinte úgy kellett hazarángatni bennünket. A Talpraesett úttörőn az ország legkülönbözőbb pontjairól érkezett korunkbeliekkel ismerkedhettünk és barátkozhattunk össze, a Ki mit tud?-ok állandó résztvevői voltunk. A sok program bennünket is aktivitásra késztetett: nem unatkoztunk ebben az iskolában soha, ilyen aktív diákélettel azóta egyetlen iskolámban sem találkoztam.

Mert bizony az is kell, a tanulás nem minden. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tanulni jártunk az iskolába. Nem csak tanulni jártunk. A különböző versenyeredmények igazolják az iskola oktatási teljesítményét. Amire én a legbüszkébb vagyok: az arany Kazinczy-jelvényem. 8. osztályban bejutottam a Szép magyar beszéd-verseny országos döntőjébe, ahol a 10 aranyjelvényes egyike lettem. A Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyen megyei 5., a „Nyelvünkben élünk” anyanyelvi-kommunikációs versenyen megyei 7. helyezést értem el 2000-ben. 2001-ben a „Regösök húrján” vers- és prózamondó verseny országos döntőjébe jutottam, miután a régióban 3. lettem. A SCRIPTORes Kiadó országos irodalmi pályázatán kétszer is jutalomban részesültem: 1998-ban megyei 2., 1999-ben országos különdíjas lettem.

Emellett a nyelveket is nagyon szerettem. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat levelezős versenyén német nyelvből minden évben jól szerepeltünk osztálytársaimmal, miközben a nyelvet is egyre jobban elsajátítottuk. Amikor a Táncsics Mihály Gimnázium német speciális tagozatára felvételiztem, a legjobb előfelvételi dolgozatot írtam, így nem kellett felvételiznem. 2003-ban tettem le a német felsőfokú „c” típusú, 2004-ben pedig az angol középfokú „c” típusú nyelvvizsgámat. A gimnáziumot kitűnő tanulmányi eredménnyel végeztem, kitűnőre érettségiztem, történelemből emelt szinten. Kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkámért aranykoszorús Táncsics-jelvényt, valamint a Gelléri Emil Alapítvány ösztöndíját is elnyertem. Jelenleg művészet- és médiaelméletet tanulok az ELTE-n.

Nem dicsekvésnek szántam a fenti bekezdéseket, csak tényekkel akartam igazolni, hogy bizony ezt egy kis falusi iskolából is el lehet érni, s ezzel nem vagyok egyedül. Több volt iskola- és osztálytársam is hasonló eredményekkel büszkélkedhet. Falusi iskolában tanulni nem jelent hátrányt. Minden ilyen kis intézmény sajátosságaival hozzájárul az uniformizálódás, a konvergencia folyamatai elleni harchoz. Ha ezek eltűnnek a magyar oktatási rendszerből, tömegintézmények tömeggondolkodást fognak termelni csak azért, mert az gazdaságosabb.

Diseri Dóra

2007. január 22.